2012. szeptember 16., vasárnap

A nagy amarant cséplés


és az utolsó termények betakarítása

Az idei első szakkörre újra népesebb csapat érkezett, reméljük, a maradék két órán is viszontlátjuk a tavalyi keménymagot! A feladat nem volt egyszerű: a szúrós, apró szemű amarantot kellett először jól összemorzsolni, majd különböző, kölcsönkért sziták segítségével elválasztani a magot a pelyvától. Próbálkoztunk sok mindennel: egyik vödörből a másikba öntöttük, hogy a szél vigye ki belőle a pelyvát, végül Laci találta ki a megoldást: ha már eleget rostáltuk a magokat, és csak apró pelyva maradt közte, a vödörbe jó nagyot kellett fújni (persze csukott szemmel), és akkor a mag bent maradt, a pelyva kirepült belőle. Ennek a gyerekek körében népszerűséget keltett eljárásnak persze voltak hátulütői is: a pelyva mindenhová berepült, ahová nem kellett volna – ruha alá,  a legkellemetlenebb helyekre.. 
De lényeg, hogy nagyon jól szórakoztunk, és az óra végére lett kb. negyed kiló amarantunk, amit majd a 29-i záró ünnepen kipattogtatunk és megeszünk!
 Következő alkalommal egy meghívott vendég fog gyógynövényekről mesélni. Gyertek minél többen!